Grapos üdítők, italmanagement, pulttechnika
Környezetbarát Grapos üdítők
Környezetbarát Grapos üdítők

Környezetbarát Grapos üdítők

Lényegesen kisebb környezetterhelés
és CO² kibocsátás a Grapos üdítőkkel!

Mint minden emberi és gazdasági tevékenység esetében az üdítők felhasználása területén is terheljük a környezetet és e folyamat közben a kibocsájtott CO² pedig hozzájárul a globális felmelegedéshez. De nem mindegy hogy milyen mértékben! A Grapos üdítők esetében a  a légkör szén-dioxid terhelése 90%-al alacsonyabb, mint az üveges üdítők esetében és akkor a további környezetei előnyökről még nem is beszéltünk.

Környezetbarát Grapos üdítők

 

A Grapos egy környezet és klimabarát üdítő rendszer

Az ausztriai Grapos nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, így nem csoda, hogy a Grapos üdítői lényegesen kisebb ökológiai lábnyomot hagynak a körülöttünk lévő természeten, mint az ugyanolyan üveges üdítők.

Az ökológiai lábnyom egy környezeti indikátor, amely azt fejezi ki, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak, csoportnak, régiónak, vállalkozásnak, vagy terméknek, szolgáltatásnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez.

Miért előnyösebb a környezet számára a Grapos?

A Grapos üdítők az üveges üdítőkhöz képest számos lényeges előnnyel rendelkeznek. Az üveges üdítők esetében nagyon nagy energiafelhasználással és CO² kibocsájtással jár az üdítő kiszállítása a vendéglátó egységhez. A Grapos bag-in-bos-os szirup kiszállítása ellenében az üveges üdítőknél kiszállításra kerül a gyűjtő csomagolás, az üveg és az üdítőben lévő víz is, így többszörös tömeget kell nagy távolságokon megmozgatni, amíg az üdítő felszolgálhatóvá válik. És mint tudjuk a teherszállítás nagy energiaigényű és komoly CO² kibocsájtást produkál. És persze mind a göngyöleget, és az üveget vissza is kell szállítani, vagy el kell szállítani a hulladék telepre, vagy hulladékfeldolgozóba, ami további környezetterhelést jelent.

A üveges üdítők esetében az italhűtéskor üveggel együtt kerül a hűtőbe az üdítő, míg a Grapos italcsapoló közvetlenül a csapolás előtt az italadagolóban hűtik a kívánt hőmérsékletre a savas, vagy mentes gyümölcslevet, limonádét, vagy hagyományos üdítőt. A mérések alapján ezzel a módszerrel 40 %-ot is meg lehet takarítani az ital hűtése esetében.

Környezetbarátabb, de akkor drágább is?

Egyértelműen nem! A Grapos italkoncepciója amellett, hogy éghajlat és környezetbarát még versenyképesebb is a hagyományos üveg palackos üditőknél, a Grapos postmix-rendszer használatával növelheti hozamát, eredményességét is!

Mit mondanak a független szakemberek?

"Az éghajlatváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása. Ennek teszünk eleget fenntartható gyártási koncepcióinkkal. Innovatív vállalatként termékeink és technológiánk folyamatos optimalizálásra törekszünk, ügyfeleink igényeit kielégítve, a környezettel összhangban. 2012-ben megbízásunk alapján a Grazi Műszaki Egyetem szakemberei kiszámították a GRAPOS-italkoncepciójának ökológiai lábnyomát és CO²-kibocsátását.
Biztosra vettük, hogy jó úton haladunk… az eredmény azonban túlszárnyalta elképzeléseinket."

A szakemberek az ökológiai lábnyomot és a szén-dioxid kibocsájtást hasonlították össze egy pohár Grapos üdítőital és egy minőségben megegyező palackos ital tekintetében.
A sokoldalas tanulmány egyértelműen bizonyította és számszerűsítette, hogy a Grapos üdítők ökológiai lábnyom 90%-kal kisebb, mint az üveges italoké. Még akkor is, ha egy üveges üdítős palack 50-szeres felhasználásával számolnak.
Továbbá a Grapos koncepció szén-dioxid lábnyoma is 90%-kal kisebb, mint a visszaváltható üveges üdítő rendszereké.

Hogyan lehet elképzelni ezt az előnyt, amit a Grapos nyújtani tud?

Kiszámították, hogy ha minden osztrák ember csak egy alkalommal Grapos üdítőt fogyasztana üveges üdítők helyett, akkor a meggspórolt, ki nem bocsájtott CO² egyenértékű azzal, mintha 63 szor megkerülné valaki a földet autójával. Tehát komoly számokról beszélünk.